2010. december 17., péntek

A Naiv és a Sunyi története - Bogart pénzt nyúl le, hazudik, bújkál

A Naiv és a Sunyi története

A kapcsolatunk jól indult, pesti híres nagy fotós ő. Aki bejárta fél keletet, fittyet hányt a veszélynek és szembenézett a halállal. Mindez magyarra lefordítva egy lecsúszott pénzhajhász csaló fotósról van szó. Alapjába véve ha egy naiv ember felé közeledik senki se gondolja milyen is valójában.

Jelen esetben egy jókedélyű kedves, nagyvonalú kicsit irányító személyről beszélünk, aki egy jó újságíróhoz hűen jól bánik a szavakkal. Érthetjük ezt úgyis, hogy jól ki tudja forgatni - amire fel kell figyelnünk az elején. Ha egy embert állandóan hívnak és mindig lerakja kikapcsolja bujdosik menekül, ott valami gubanc lehet. Ha mégse gyanakodnánk akkor gondoljuk át, hogy később még lehetünk az a személy aki a telefon másik végéről fogja keresni mondjuk 1hónap múlva vagy fél év.

Ez attól függ ki milyen szerencsés. Jelen esetemben fél év kellett, hogy rászánjam magam, veszek magamnak egy eszközt a fotózáshoz. Hosszú idő alatt összespórolt pénzből amit körültekintően megfontoltan rakosgattam félre (még az ínséges időkben is). És, hogy én milyen szerencsés ember vagyok el se fogja hinni senki se. Kedves barátunk BOGART, teljesen véletlenül tudott egy ilyet negyed árban. Nekem se kellett több, végre egy ember aki segít és nem vár el ezért cserébe semmit. Megjegyzem ez nem segítség volt.

Megállapodás úgy történt, hogy a pénz fejébe ad egy papírt és két héten belül meg is lesz minden (garanciával) - a papír valahogy elmaradt, hisz mi bízunk egymásban. Ha esetleg még kell valakinek valami nyugodtan szóljak beszerez bármit hasonló akciós árban. Szerencsémre senkinek se szóltam. Eltelt a két hét már egy hónap is talán, de semmi híre sincs. Természetesen a fennmaradó kisebb összeg kell neki ezért kapok is hívást, de amilyen nagylelkű felajánlja, hogy majd ő kifizeti és ráérek egy két hét múlva visszaadni neki. A srác aki külföldön van és beszerezné sajnos nem jön haza, de ha hazajön nem ér rá vagy pont lekéstem most nincs a városban stbstb.. így eltelt majd fél év. Az ígérgetések, halasztások hazudozások sorra jöttek.
Az utóbbi néhány hónapban előjött egy új dolog mégpedig, hogy én vagyok a hibás, nem is ő. Miattam nem tudunk találkozni soha, ő megtesz mindent. Az áldott jó ember lelépett a pénzemmel. Amikor meghallottam a ninges csalást újra felkaptam a fejem, hogy még mindig aktív. Azóta több helyről hallottam, hogy tartozik, ígér. Néhány régi munkatársa is óva intett P.A úrtól. A történet most ott tart, hogy hétről hétre újabb és újabb időpontot kapok.. ami valami úton módon sohase jön össze.

Ami a fülembe jutott időközben. A ninges honlapon egy darabig támogató volt a Fotoking nevű üzlet is ahol minden termékből 20% kedvezményt kap aki ott vásárol. Mint utóbb kiderült ezt olyan módon tudta volna lebonyolítani, hogy kilopja a boltból a kiszemelt terméket és úgy adja tovább. Ám sejtésem szerint rájött a tulajdonos mivel visszavették tőle a bolt kulcsát is, ezzel be is zárult a nagy szponzorálás. Ha jól tudom egy fél stúdió szettet sikerült kimentenie saját munkáihoz. De ehhez inkább a volt ninges felhasználók tudnak hozzászólni vagy a Fotokingesek.

Aki tudja kerülje el! Peremiczky Attila

És ne féljetek leírni a saját történetetek, mindenkinek tudnia kell!

-------------------------------------------------
az oldal indulásáról itt olvashatsz

2 megjegyzés:

  1. Jó napot, Josef Lewis vagyok. Egy elismert, törvényes és akkreditált hitelező. Nagyon gyorsan és egyszerűen nyújtunk kölcsönöket, személyi kölcsönöket, autóhiteleket, otthoni hiteleket, diákhiteleket, üzleti kölcsönöket, feltalálói kölcsönöket, adósságkonszolidációt. stb.

    Kapjon engedélyt egy üzleti vagy egyéni hitelre ma, és szerezzen pénzeszközöket ugyanazon a alkalmazási héten. Ezek a személyes kölcsönök jóvá lehet hagyni, függetlenül a hitelezéstől, és sok boldog ügyfelünk van, aki támogatja ezt a követelést. De nemcsak megkapja a szükséges kölcsönöket; akkor a legolcsóbb lesz. Ez a mi ígéretünk: Garantáljuk a legalacsonyabb kamatlábat minden olyan kölcsön esetében, amely ingyenes fedezetet nyújt.

    Törekszünk arra, hogy pozitív tartós benyomást hagyjunk ügyfeleim elvárásainak túllépése során. Célunk, hogy méltósággal és tisztelettel kezeljük, miközben a legmagasabb minőségi szolgáltatást időben biztosítjuk. Nincs szükség társadalombiztosításra, és nem szükséges hitelesítési ellenőrzés, 100% -os garancia. Kérjük, azonnal válaszoljon az alábbi részletek alapján, ha érdekel a kölcsön, és mentes a csalásoktól.

    E-mail: progresiveloan@yahoo.com
    Hívás / szöveg +1 (603) 786-7565 köszönöm


    VálaszTörlés
  2. International Loans Personal Loans?
    Apply for a Loan from $3,000.00 to $10,000.000
    with no collateral required
    low interest rate as low as 2%
    email: abdullahibrahimlender@gmail.com
    whatspp Number +918929490461
    Mr Abdullah Ibrahim

    VálaszTörlés