2011. december 8., csütörtök

Rendőrségi akták egyesítése

Friss hír!Egyik olvasónk szintén feljelentést tett az elmúlt hetekben P.A ellen, a rendőrség a tegnapi napon behívta az olvasónkat, pár kérdést, pontosítást követően azt az információt kapta, hogy az aktáját egyesítik hamarosan egy másik, más rendőrkapitányságon tett aktával, azaz ha a sorozatos csalás bebizonyosodik, súlyosabb büntetésre számíthat Attilánk.
Az ügyet segítené, illetve kiemelt kapna, ha további feljelentések is érkeznének, ezért ha már csak ezért is érdemes lenne mindenkinek egy 30 percet rászánnia, és elmenni a rendőrségre. Vegyétek fontolóra!

2011. november 29., kedd

RABOSÍTÁS!

A mai nap híre: közös barátunkat rabosították. Ez ugyan csak annyit jelent, hogy ujjlenyomatot vesznek, és nyilvántartásba veszik, és folytatólagos ügyként átadják a bíróságnak az ügyet. Ez egy konkrét feljelentésnek köszönhető, amelyet az egyik blog olvasónk tett, külön köszönet neki, azt hiszem, mondhatjuk, hogy mindannyiunk nevében! Tehát mostantól a rendőrség is figyeli a ténykedését, és a további feljelentéseket sem egyedi esetként fogja kezelni, mint ahogy tette ezt a múltban! Mindenkinek szép napot kívánunk e hírrel!

2011. november 7., hétfő

Létrejött a Facebook oldal

A Facebook-on létrehoztuk egy oldalt Együttesen egy szélhámos ellen címmel.

Update: közös barátunk több internetes újságnak is ír, az egyik a Gépnarancs, akiknek miután felhívtuk a figyelmét Mehmet Bég (a.k.a P. Attila, a.k.a Bogart és fene tudja, még ki) online zsurnalisztájuk figyelemreméltó életére és ténykedéseire, kizárták a portálról. Ezúton is köszönet nekik! Már csak ezért is megérdemlik, hogy olvassuk őket!
Ha van újabb híretek P.A felől, írjátok meg, addig is kérjük, hogy lájkoljátok és osszátok meg a Facebook oldalt, hogy az ismerőseink segítségével minél messzebbre menjen a híre ennek a jómadárnak! Peremiczky Attila

Az oldal indulásáról itt olvashatsz.

2011. szeptember 7., szerda

pár gyors update #2

Érkezett egy érdekes, PR-szagú bejegyzés a blogra, ami külön posztot érdemel. Ha valakinek a blog olvasása közben (vagy ha ismeri egy ideje P.A-t, azaz már nagy valószínűséggel megpróbálta átverni) egyáltalán FELMERÜL gondolati szinten az ártatlanság vélelme, vagy az, hogy mi csak rosszindulatból csináljuk ezt az egészet egy szent és jóindulatú emberrel, annak csak annyit tudok mondani:
Kérlek ne írj P.A kérésére PR cikket, inkább varrd be a zsebeidet és azt ne hidd el amit kérdez. Ez a görény halott ember hamvait hozta el hullaházból és csalt ki komolyabb összeget az idős özvegytől, mondván ő intézi a temetést, majd lelépett mindennel. Most a kórház várja a hamvasztás költségeit az özvegytől... De ez csak egy a legfrissebb gusztustalanságok közül.

ime a bejegyzés:

ismerem az arcot, édesapám szomszédja volt pár hónapig. az erkélyén rengeteg virága volt, haszonnövényeket is termesztett, fűszert meg paradicsomot. volt két kutyája, amiket a menhelyről szerzett. mindig fasza zenéket hallgatott, arab és jazz zenét általában. sokszor voltak nála barátok és sokat ült a számítógép előtt, ezért nagyon úgy sejtettem, h számítógépekkel foglalkozik, programozó lehet v hasonló. az egyik kutyája megcsípett, de az embert igen szimpatikusnak találtam, igaz, h tényleg hajlamos emelgetni a hangját.

azt tudom róla, h már elköltözött és amikor legutóbb (akkor először és utoljára) beszéltem vele, akkor azt említette, h el fogja hagyni az országot. nekem semmi gondom nem volt vele, éppen ellenkezőleg. lábsérülése van, ami miatt biceg és többször műtötték.

szerintem mindenkit megillet az ártatlanság vélelme, de azt sem állítom, h nektek nincs igazatok, mert fogalmam sincs. remélem megtaláljátok, de nekem ne írjatok privátban, mert amit tudok, azt fentebb leírtam.



Kedves P.csaló Attila! Peremiczky Attila

Küldd az embereidet nyugodtan barátságos bejegyzéseket irogatni, ha te azt hiszed hogy ezzel javíthatod a rólad kialakult képet, de minden ilyen próbálkozásra újabb gusztustalan történeted kerül fel a blogra (egészen biztosan mondom, hogy mi később fogyunk ki a történetekből, mint te az olyan emberekből akiket meg tudsz fűzni). Gerinctelen tolvaj életednek itt egyre komolyabb nyoma marad, teszünk róla többen, hogy ne kopjon híre csodás cselekedeteidnek. Egyre bővül azok köre akiket megloptál, átvertél, egyre gyomorforgatóbb történetek jönnek elő.
Ha még akarsz becsületes munkát vállalni valaha ebben az országban, jobban tennéd, ha rendre felkeresnéd ezeket az embereket és elkezdenéd jóvátenni amit tettél.

------------------------------------------
a blog indulásáról itt olvashatsz

pár gyors update #1

pár hónapja érkezett bejegyzésként a történet.
megj.:
KEDVES KÁROSULTAK!! Az alján van kontakt, az illetővel kapcsolatba tudtok lépni, közösen fellépni a csaló senkiházi ellen.


Sziasztok,
nagy erdeklodessel olvastam kedves regi p. attila "baratom" ujabb (jelen esetben legalabb napvilagot latott) kalandozasairol.
En 1998 ota probalom a sracot a jog segitsegevel kezrekeriteni, mindmaig sikertelenul. Mert nincs Mo-n bejelentett lakcime, nincs bankkartyaja, allasa, semmije.
Az en rovid tortenetem: 1998-ban az elte-n talalkoztam a sraccal, aki tele volt nagy tervekkel, akkor epp egy ghanai 2 honapos kutatomunkarol almodott, es ehhez keresett tarsakat. En, mint gyermekkorom ota afrika-buzi termeszetesen megragadtam a lehetoseget, 3an mentunk volna. Reszletes kutatasi terv, egyetemi ajanlasok, ajanlolevel a magyar afrika tarsasagtol, szponzorok, repjegy, oltasok, minden. Az indulas idpontja folyamatosan tolodott, mondvan, nincs meg annyi penz, amennyivel nyugodt szivvel nekivaghatnank. Aztan az utolso indulas (emlekszem, egy keddi nap lett volna) elott 2 nappal hivott, hogy bocs, de bizonytalan ideig elhalasztva. Eltunt. Hatrahagyva nekem egy 96ezres telefonszamlat, illetve egy szamla megerkezteig ismetelten felhalmozott, osszesen 136e ft-os telefonszamlat. 1998-ban. Havi 23ezres reszletekben fizettem a 12ezer ft-os osztindijambol a tartozasom a westelnek, aki azert annyiban korrekt volt, hogy a rendorsegi jegyzokonyv lattan legalabb csak a torzstartozast fizettette meg. Ra par napra osszefutottam ket karosulttal, az egyiknek epp panaszoltam, hogy jartam, mire o mondta, hogy neki is tartozott, de neki most adott a tartozas fejeben egy teleobjektivet meg egyeb fotofelszerelest. Amit a masiktol (akkor kollegajatol, elozo nap egyutt forgattak!) nyult le. Osszefogtunk, hajnalban beallitottunk a lakasara, attila anyukaja teljesen a mi oldalunkon allt, alairattuk vele a papirt, miszerint ennyivel es ennyivel tartozik (az anyukaja tanuzta le!), es aztan en az igazsagszolgaltatasra biztam a dolgot. Csakhogy azota semmi nem tortent. Attila jogilag nem letezik, nem fellelheto, mint emlitettem, meg bejelentett/tartozkodasi cime sincs, mikozben pofatlanul az arcunk elott eli a sztar fotoriporter, haditudosito, konyvszerzo eletet.
Par eve talalkoztam azzal a sraccal, aki attila iwiw profiljat uzemelteti azzal a cellal, hogy maga kore gyujtse a karosultakat. Mar nem emlekszem pontosan, de tobb focicsapat kijonne azokbol, akiket megkarositott.
Keresekegyembert, ha gondolod, keress meg: mtikiti@yahoo.com, es hatha egyutt megtalaljuk a helyes utat. Annyit tudok rola, hogy valahol a Madach teren berel most egy lakast. De ha barki barmilyen fellelhetoseget tudja, kerem, irja meg. (Igerem, tul fogja elni...) Peremiczky Attila



------------------------------------------
a blog indulásáról itt olvashatsz